Egy szempillantás alatt gyökeresen megváltozik minden, te zuhansz, de a barátaid nem férnek a közeledbe, mert senki nem is sejti, merre jársz, és neked meg az jár a fejedben, hogy mikor ér már véget a zuhanás.
Furcsa társ a magány. Amink van, megoszthatatlanná válik. Amink hiányzik, kétszeresen hiányzik. A víz fölé hajolva tükörképünkben pirosabb és élőbb a vér, mint mibennünk, ha magányosak vagyunk."
Úgy hiányzik egy ölelés, egy csókolás,
Hogy figyeljen rám egy szerető szempár.
Mert mosolyom mögött nem bújik más,
Csak a zord, rideg magány, s elhalás.
Minden más lett mi régen igaz volt.
A szeretet is kifogyott a mindennapokból.
Nem néztek rám úgy, mint én rátok.
Elmentek, és nem marad más csak fájdalom.
A vidámság is elmúlt, a szeretet nincs többé.
Elhagyott a szépség, és a józan ész.
Eltűnt a mindennapi mosoly az arcomról,
És már nincs félelmem a haláltól.
Szörnyű űr tátong a lelkem helyén,
Melyet már nem zárhat be több ölelés.
A végtelenség magával húz engem,
És már nem tarthat meg a szerelem.
Csak műmosoly. Nem maradt más.
De tartom a hátam, mert muszáj.
Nevetek. Mosolygok. Szánalmas vicceket mondok.
De ne higgy nekem. Nem vagyok jól.
Álltál-e már magadra hagyva, messze,
isten s egy jó szív nélkül puszta-szélben,
ádáz sorsod kezétől megsebezve,
s a dúlt kínt büszke csendben hordva mélyen?
Könnyeim tartom vissza, nem szabad sírnom,
Nem akarom gyengeségem mutatni.
Remegek és átfut rajtam a hideg,
Mert elvesztettem, elvesztettem a hitet!
Könnyeim kezdenek száradni arcomról,
Nem szabad a rosszra gondolnom már.
Erősnek kell lennem, össze kell szorítanom a fogam,
Hogy csöndben legyek, hogy ne ordítsam, ne áruljam el magam!"
Fájdalom az, amikor a szerelem ott van melletted, és te nem
tudod neki bevallani
Fájdalom az, amikor tudod, hogy mit nem szabadna érezned, és
mégsem tudsz ellene semmit sem tenni
Fájdalom az, amikor szenvedni látod azt, akiért mindent
megtennél
Fájdalom az, amikor csendben maradsz, pedig kiáltanál..."
Ha úgy vesszük, nem történt az életemben semmi. Ennek bizonyára én voltam az oka s nem a "végzet". Nem hiszek a végzetekben. Az ember maga csinálja az életét. Ha még egyszer kezdhetném, talán másképp csinálnám. Egészen biztosan másképp csinálnám. Gyáva voltam és kényelmes. Így nem viszi az ember semmire.
Amikor egy reménytelen helyzetben az ember semmi jót nem várhat, aztán valahogy egyszer csak minden jót megkap - nos, az ilyesmit szoktuk csodának, varázslatnak nevezni. Kevesen vagyunk olyan szerencsések, hogy megtapasztalhassuk a csodát.
