Könnyeim tartom vissza, nem szabad sírnom,
Nem akarom gyengeségem mutatni.
Remegek és átfut rajtam a hideg,
Mert elvesztettem, elvesztettem a hitet!
Könnyeim kezdenek száradni arcomról,
Nem szabad a rosszra gondolnom már.
Erősnek kell lennem, össze kell szorítanom a fogam,
Hogy csöndben legyek, hogy ne ordítsam, ne áruljam el magam!"
Fájdalom az, amikor a szerelem ott van melletted, és te nem
tudod neki bevallani
Fájdalom az, amikor tudod, hogy mit nem szabadna érezned, és
mégsem tudsz ellene semmit sem tenni
Fájdalom az, amikor szenvedni látod azt, akiért mindent
megtennél
Fájdalom az, amikor csendben maradsz, pedig kiáltanál..."
Ha úgy vesszük, nem történt az életemben semmi. Ennek bizonyára én voltam az oka s nem a "végzet". Nem hiszek a végzetekben. Az ember maga csinálja az életét. Ha még egyszer kezdhetném, talán másképp csinálnám. Egészen biztosan másképp csinálnám. Gyáva voltam és kényelmes. Így nem viszi az ember semmire.
Amikor egy reménytelen helyzetben az ember semmi jót nem várhat, aztán valahogy egyszer csak minden jót megkap - nos, az ilyesmit szoktuk csodának, varázslatnak nevezni. Kevesen vagyunk olyan szerencsések, hogy megtapasztalhassuk a csodát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése