“Mért van az, hogy véget ér az álom,
S mi valóság volt többé nem találod?
Egyedül vagy újra, nem ölel át senki,
Pedig te még tudnád őt szeretni.
Aztán jön egy másik, de te meg se látod,
Mert aki elment, még mindig visszavárod.
Mért van az, hogy neked nem sikerül semmi?
Ő volt a mindened, s elengedted menni.
Nem mentél utána, s nem mondtad, hogy várjon,
S hagyod, hogy egy könnycsepp lefolyjon arcodon.
De az idő múlik, s kit nem látsz már soha,
Az halványul benned. De a sors mostoha,
Hadba állítja, feltépi a sebet,
Szíved megint lüktet, repülnél feléje.
De ekkor egy kérdés villan az eszedbe:
Mért van az, aki elment nem jön többé vissza?
Csak az emlék marad, de az él mindörökre
“Mért van az, hogy véget ér az álom,
S mi valóság volt többé nem találod?
Egyedül vagy újra, nem ölel át senki,
Pedig te még tudnád őt szeretni.
Aztán jön egy másik, de te meg se látod,
Mert aki elment, még mindig visszavárod.
Mért van az, hogy neked nem sikerül semmi?
Ő volt a mindened, s elengedted menni.
Nem mentél utána, s nem mondtad, hogy várjon,
S hagyod, hogy egy könnycsepp lefolyjon arcodon.
De az idő múlik, s kit nem látsz már soha,
Az halványul benned. De a sors mostoha,
Hadba állítja, feltépi a sebet,
Szíved megint lüktet, repülnél feléje.
De ekkor egy kérdés villan az eszedbe:
Mért van az, aki elment nem jön többé vissza?
Csak az emlék marad, de az él mindörökre.”
S mi valóság volt többé nem találod?
Egyedül vagy újra, nem ölel át senki,
Pedig te még tudnád őt szeretni.
Aztán jön egy másik, de te meg se látod,
Mert aki elment, még mindig visszavárod.
Mért van az, hogy neked nem sikerül semmi?
Ő volt a mindened, s elengedted menni.
Nem mentél utána, s nem mondtad, hogy várjon,
S hagyod, hogy egy könnycsepp lefolyjon arcodon.
De az idő múlik, s kit nem látsz már soha,
Az halványul benned. De a sors mostoha,
Hadba állítja, feltépi a sebet,
Szíved megint lüktet, repülnél feléje.
De ekkor egy kérdés villan az eszedbe:
Mért van az, aki elment nem jön többé vissza?
Csak az emlék marad, de az él mindörökre.”
Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb... és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindég egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben.
Borzasztónak érzem most az örökre elválás pillanatát. Borzasztóbbnak minden halálnál. Az igazi halál mindent lezár, mindennek villámgyorsan vége van - de örökre elbúcsúzni annyi, mintha ennek a pillanatnyi pillanatnak jéghideg rémsége ott maradna utolsó percünkig
az élő szívbe szúrva.
az élő szívbe szúrva.
"Valahol a csillagokban kerestelek téged,
mire rád találtam elmúltak az évek.
Elveszett időnket nem pótolja semmi,
de most légy a barátom a vágyam csak ennyi."
